Szabó Lőrinc: Alszik, megnőtt szakálla, körme

A fény kipatakzott szeméből –
szem, ördögök szeme, ne bánts!

Füvek dagadoztak hajában
s a haja most száraz bogáncs.

Alszik… Megnőtt szakálla, körme…
Hét napja alszik… Tán nem él.

Különös szagú lett a bőre
s az arca ráncos denevér.

Félek; nem merem betakarni
és nem merek ránézni sem.

Futok előle s érzem: üldöz
szakállasan és körmösen!