Tomas Tranströmer: Izmir délután háromkor

Két koldus a majdnem üres utcán,
egyik a másikat hátán cipeli,
emennek fél lába tőből hiányzik.

Egy pillanatra felnéznek, s haladnak tovább,
az állat bámul így bele megdermedve
az éjjeli autó fénycsóvájába.

Futnának szinte, mint tetten ért fiúk
az iskola üres udvarán. Kinn, az űrben
a délutáni hőség miriád órája ketyeg.

A rév fölött csillogó kékség suhan,
a fekete szín riadtan les ki a kőből,
a fehér viharrá érik a szemben.

Mikor a harmadik óra is a pata alá hull,
s horkan a sötét a világosság túloldalán,
a város a tenger ajtaja elé mászik,

rásiklik a keselyű szemének célkeresztje -

[fordította Tőzsér Árpád]