2011. december 11., vasárnap

Tandori Dezső: Kert

Hogy felszökött a napsütésre
– tüzes vasak alatt – a kert.
Hogy izzott még e füvek éle.
Most mint a füst futkos a földön
a sötétségbe zárt világ.

Nincsen emlék. Lúgos sötét
marja a tárgyak felszinét;
mint a hámozott dió nedve,
beleevődik mindenedbe
ez az árkoló, keserű,
eredendő feketeség.

És futsz és rászakadsz a rácsra,
hogy megvetemedik a tested;
rozsdája arcod tetoválja,
fémes virágok és keresztek –

a pusztulást arcodba zárták:
rázod kerted fekete rácsát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése