Fekete tojásteste
fölperzselt falvak és
városok üszkös tornyai közt
mozdul előre. Útját
romló vetések és
füstölgő mezők szegélyezik.
Neve nincs.
Páncélja győzhetetlen.
Lüktető potroháról
nyolc pár kocsonyás napraforgó,
nyolc pár kegyetlen
madárszem figyel.
Csápjának acélzászlói
rezgő, huzalos ciripeléssel
eleven húst kutatnak
a rétség leplei közt.
Mentében meg-megáll,
ennie kell,
csőréből kénes váladék csorog.
Ímhol a teremtés koronája!
Régen holt fajok porában lépdel,
vele valósul meg az álmodott ország,
véréből sarjad a boldogok birodalma.
Megy. Akár a minden csillagait,
a vonzás hatalma hajtja.
Erővel jár: a Törvény
varázsát érzi magában.
Övé a Föld!
Sívó, panaszos fütyüléssel
szólítja párját,
ám az nem mozdul.
Fészke fölött áll:
őrzi aranyzöld tojásait.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése