2012. július 19., csütörtök

Thomas Bernhard: Lőre

Sövény mögött
rohadnak már a répák,
a malter nők
térdéig kavarog,
babok között szökell
az elvetélt nyár,
a kút-kar vinnyog
lumpen-dallamot.

Fenyők meredten
Hold-agancsban állnak,
lovász krimóban
gyötri szét eszét;
réz-serpenyők
a kályhasutban, tálak
csörömpölik,
hogy jöjjön a cseléd.

A mészáros
kést ránt ki a gyomorból,
és vályúba hajítja
eszközét,
a szabó régi pultján
ülve horkol,
és tört lábától
sóhajt a sötét.

Almákat csókol
ablakban a cukrász,
gyóntatózugból
pap kúszik elő,
paraszt a koldus
tálkájába turház,
dunyha alatt
a pék most nagymenő.

Vaddisznó féli
mogyorófa pálcám,
s ezüsten cammog
csillag-éjjelen.
Hogy ne tehesse,
ami neki árt tán,
beteg szívem
kell tőle rejtenem.

Erdő mögött szomjan
vár rám a kocsma,
egy balga némber,
telt lőrés pohár,
melyben magányom
elmerül vacogva,
ha csontjaim
a fagy dermeszti már.

Fa-Mária karján
kormos sódar díszlik,
lelkemre békét
hozva elragad;
utolsó fanyar
falatom irigylik,
s a cselédlányt,
kit vágyam dönt hanyatt.

A domb álomba hull,
fülledt a tarló,
fehér farkát
nyújtja fentről a Hold,
galambok bálja
- szemük mély-aranyló -
éjféli táncban
némán kavarog.

[fordította Erdélyi Z. János]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése