Kemény István: Eladtam magam

Nem gonoszak az erők, amiknek

a szolgálatába léptem, csak ostobák,

ostobák is, de főleg vakok.

Nem is olyan ostobák,

inkább csak kuszák, kuszák.

Kibogozhatatlanok és végzetesek

talán. Rosszak is, mert az

elkerülhetetlen, és jók is talán.

Talán. Az erők, amiknek

a szolgálatában állok,

rosszak is, de jók is talán.

A komp, amire felszálltam,

mindenesetre a jó oldalt

hagyta el, de a túlpart sem egészen

a rossz. A pénz,

amin a jegyemet vettem, és

ami legalább a közönyből kiránt,

az ördögé volt, csak aztán

lett az enyém, de máris a révészé.

Összegezve: az ördögé volt ugyan,

de nem volt végzetesen sokáig

az enyém.

A munkám sem gonosz. Talán

csak butít. Butítok, vakabbá teszek

vele másokat. De lehet, hogy boldogabbá.

Sorsokba alig nyúlok. A lelkem meg

megmaradt. Nem is kellett. A lélek

úgyis eladhatatlan. A lélek

utolsónak hagyja el. Mindent

összevetve: végzetes

erők szolgálatába léptem,

büntetéstől félek, eladtam magam.

Megértelek, ha kerülsz, mint a pestisest.

És ha megértesz, akkor is megértelek.

Nem ígérhetek mást, mint hogy

egyet nem mondok ki soha:

bocs, ilyen a világ.

Babits Mihály: Festett cél, puszta semmi

Nem tudok kavarogni s nagyra menni,

mint a vidám dúshomlokú fiúk:

érzem, hogy festett céljuk puszta semmi

s a nagy dicsőség álmai hiúk.

Érzem, hogy legjobb resten elpihenni

s nincsen tovább már törekedni út:

rosszkor születtünk s nincs mód újralenni,

nekünk csupán az élet csontja jut.

És mégis egyre futok, egyre vágyom

s valamit keresek még e világon,

mit nem fogok meglelni sohasem.

A régi vágyat, régi ifjuságot,

a régesrégen elhervadt virágot

s leszüretelt gyümölcsöt keresem.

Jékely Zoltán: Gyermekek esti imája

Anyuska, vajjon hol maradt a macskánk,

szegény miért nem jöhetett haza?

Észre se vettük, ismét úgy szakadt ránk

ez a rémséges korom éjszaka.

Vajjon be vannak zárva a galambok?

Félek, ma éjjel rájuk tör a rém.

Ha, ha! fütyülnek a hegy tetején

a diákok, akiket a labancok

régen, Miriszlónál lekaszaboltak.

Ha, ha! vonyít régi házunk előtt

a nagy kutya, kit a pásztor lelőtt,

mert éjfélkor megugatta a holdat.

Anyuska, ma vigyázz, ne nézz tükörbe!

ha az idő már éjfél fele jár.

Kilép belőle egy gyöngyház halál,

ölbe kap s usgyé, visz a földbe,

hiába instálnád őt, hogy halasszon.

S mi történik azután énvelem

ezen a denevéres éjjelen?

Már elindult értem a Néma Asszony,

hogy elraboljon messzi putrijába,

lefürészelje ott a nyelvemet,

hogy sose mondhassam ki nevedet

s ruháimat ráadja vak fiára.

S mi lesz, ha jön, kit kővel hajigáltam,

mi lesz, ha jön a félkaru cigány?

Lobog hátán a rossz rongykacagány,

melynek üres félujját megcibáltam.

Jön már, rámtérdel s karom kifacsarja,

nem lesz többé enyém szegény kezem;

döglött kutyák közt, sintértelepen

a húst lemarják róla majd a varjak.

S jön a nagy gyík, melynek a kert tövében

szőlőkaróval farkát leütöttem,

jönnek reám a gyíkok feldühödten

s utolsó cseppig kiszívják a vérem.

Jönnek, jönnek, elevenek és holtak,

hogy megfizessek nappalom miatt.

Anyuska, védd meg tőlük a fiad,

a kicsilámpát ma nehogy eloltsad!

Kassák Lajos: A körön belül

Hetvenkét éves lettem.

Gondoljátok meg

egy szerény mezővároska fia

se bú se bá elindul világgá

hogy rendet teremtsen a

látható és láthatatlan dolgok között

mivel semmit sem talált helyénvalónak.

Gyalog kocsin vonaton

iparkodtam a cél felé

amit nem ismertem.

Az ártatlan lélek első nagy kalandja

s íme zsákomba raktam

mindazt amivel találkoztam

eget és földet szellő susogását

verseim sorait szegénységem hideglázát

szeretőim szép szemének fényét.

Hetvenkét éves lettem

és ma sem vagyok más

mint aki voltam.

Semmi sem elégít ki

semmit sem találok a helyén.

Lám hát a nagy kaland még nem fejeződött be

de már nem loholok erre-arra

fejetlenül.

A csukott ablak mögött ülök

mint ha kicsit fáradt lennék.

Sokat cigarettázom

s arra a lányra gondolok aki gyerekkoromban

a szederfa alatt ült

kék gombokat hímzett

fehér vászon terítőre.